És akkor a végkifejlet.
Ha a románok nem a dákok leszármazottai és nem éltek mindig a mai románia területén, akkor kik ők és honnan származnak?
Két kiindulási alapunk van: az egyik a román nyelv maga, a másik pedig az írott források.
Román részről a vándorlást elsősorban azért szokás elutasítani, mert látszólag ez a két dolog ellentmond egymásnak: a román nyelv latin eredete nem vitakérdés, hanem tény, a vándorlás kiindulási pontja viszont a balkán görög nyelvű övezetébe mutat.
A korábban már említett Jirecek vonal szerint ugyanis a balkánon Illíria, nyugat Moesia és Dacia voltak latin nyelvű provinciák, a többi terület nem. A 12-13. századi román migráció kiindulási pontja viszont a mai Macedónia területe.
Először fejtsük meg a latin nyelv problémáját.
A korábbi, nyelvi kérdésekkel foglalkozó postban már leírtam, hogy Dacia miért nem lehetett a román nyelv kialakulásának helyszíne, ezen kívül viszont csak Illíria jön igazán szóba (Moesia vegyes nyelvű volt).
Az illír leszármazás és a Macedóniából kiinduló migráció azonban csak látszólag zárja ki egymást.
Ha ugyanis a 12. század előttről is megnézünk néhány bizánci forrást, akkor rögtön meglesz a kapcsolat.
A korábban már hivatkozott Strategikon az egyik legfontosabb láncszem, amely az Illíria területéről délre menekülő latinokat is megemlíti, ezzel megadva a kapcsolatot a nyelv kialakulása és a vándorlás kiindulópontja között:
A 6. század végi avar/szláv támadások miatt a bizánci birodalom balkáni területeiről a latin/görög népesség délre menekült, jobban védett helyekre.
Ennek eredményeképpen alakult ki egy latin nyelvű tömb a mai Ohrid város környékén (Nyugat-Macedónia).
Ennek a latin nyelvű tömbnek a maradványai ma is megtalálhatóak a térségben, bár eléggé asszimilálódott állapotban, őket hívják arománoknak ill. megleno románoknak. Valószínűleg a középkorban sokkal magasabb lehetett a számuk.
Ezen kívül több bizánci forrás is említi a vlachokat a térségben, pl. Anna Komnena Alexiadja, és komolyabb kutatómunkával valószínűleg még több forrást lehetne találni. (aki tud ilyet, sportszeletet kap). Ráadásul ha a korábban a kontinuitással kapcsolatban hivatkozott forrásokat jobban megnézzük, azok között is találunk olyat, amely alátámasztja ezt, ilyen pl. a gotlandi kő.
A 12. századi északi irányú vándorlás megint viszonylag jól dokumentálható:
olyan területeken bukkannak fel vlachok, ahol korábban nem voltak:
Bulgáriában, Szerbiában, majd a 12. század elején Magyarország déli határainál.
(Erdélyben csak 1273 tavaszán, Beszterce-Naszód megyében, a Bars kun kagán uralta Moldovából a Keleti-Kárpátokon áthajtva nyájaikat. Na, ilyet még az Itáliában tanult papok sem láttak, nemhogy a tatárjárást megúszott magyarság!)
Mindenképpen tehát egy olyan folyamatról van szó, amelynek vannak írott forrásai, nem kerül ellentmondásba a nyelvi és vallási tényekkel, mint a kontinuitási elmélet, és illeszkedik is azoknak a népeknek és országoknak a történelmébe, amelyekkel kapcsolatba kerültek, szemben a kontinuitással.
Tehát akkor mit is mondhatunk?
Leginkább azt, hogy a románok valószínűsíthetően Illíria romanizált népességének a maradványai (másik részük helyben maradt, az ő leszármazottaik voltak a dalmátok),
akik a 6. század végi barbár támadások miatt először délkeletre húzódtak, majd miután a 11. század elején Bizánc legyűrte Bulgáriát, ezzel újraegyesítette a Balkánt, ami a térség prosperitásához vezetett,
és az Ohrid környéki terület túlnépesedett, ami megindította a népességfelesleg északi irányú vándorlását.
Mivel a vlachok tradícionálisan magashegységi állattenyésztők voltak, nem okozott nekik nehézséget a szerbiai hegyvidékek, ill. a nyugati balkán hegység hegyi legelőit benépesíteni, majd eljutni az al Dunáig.
És ez az a pont amikor megjelentek a Dunától északra.
Nem tudom ki hogy van vele, de ha román lennék, nekem ezt a verziót elfogadni sem lenne nehéz, ez sem kevésbé "dicső", mint a kontinuitás.
Igaz, vélt történelmi jogot nem lehet vele Erdélyre fabrikálni,
de mint tudjuk, a területszerzés sosem a bíróságon dől el. (Kivéve: az Erste Wiener Verdikt....:-D)
